szám 8,  évfolyam 2, szeptember 2010           sk    hu
nyitólap     vissza         
vrch1

Kedd, augusztus 24.

 

 

 

Szent Bertalan apostol, ünnep

"A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve." (Jel 21, 4)

Ma Szent Bertalant ünnepeljük, a "Bárány tizenkét apostolának" egyikét (Jel 21, 14). Bár ma az egyház első hőseinek egyikére emlékezünk, ezen a napon azt is ünnepeljük, hogy Krisztus testének részei vagyunk. Hiszen mi is alkotóelemei vagyunk annak az épületnek, amely az apostolok szilárd alapkövén áll.

Mi is ez az alapkő? Némi fogódzót nyújt a mai evangélium, amelyben így szól Jézus Natánaelhez, az egyenes beszédű tanítványhoz, akit a hagyomány szerint Bertalannak is hívtak: "Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég — ígérte Jézus —, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött" (Jn 1, 51). Az alapkő az isteni kinyilatkoztatás.

A tanítványok egyszerű kereskedők és alacsony rétegekből származó közalkalmazottak voltak, tehát nem tartoztak Galilea legtehetségesebb emberei közé. Jézus azonban nem a társadalmi helyzetük alapján választotta őket. Meglátta személyiségükben a jó "nyersanyagot", melyet tanításával, csodatetteivel és a szívükben működő Szentlélekkel munkált meg. Így lettek Krisztus tanúi és az egyház szilárd alapkövei.

És mi? Mi nem feltétlenül vagyunk a legszentebb, a legokosabb, a legfigyelemreméltóbb emberek. De bennünk él a Szentlélek, és kinyilatkoztatja nekünk Jézus Krisztust! Mindennap megnyílhat előttünk a mennyország, amikor imádkozunk, olvassuk Isten igéjét vagy magunkhoz vesszük Jézust az Oltáriszentségben. Ez telepít le minket a mennyei Jeruzsálemben. Ez teszi lehetővé, hogy Krisztus hitveseként élhessünk! Önmagunkban erre nem vagyunk méltók. De Isten munkálkodik bennünk, remekművet készít belőlünk, és saját testének lényeges tagjává tesz!

Amikor megemlékezel Szent Bertalanról, gondolj a mennyei Jeruzsálem pompájára! Adj hálát Istennek, hogy meghívott — téged és mindenki mást —, hogy légy vele! Tényleg látni szeretne téged a mennyben. Tényleg lehetsz szent!

  


Jézusom, tegyél az apostolaidhoz hasonlóvá! Nyisd ma föl szemem dicsőségedre, és alakíts át!

 

Zsolt 145, 10 - 18; Jn 1, 45 - 51