"Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben." (Kol 3, 3)
Képzeld el, hogy ősz van, és te a tavaszi virágágyásokat készíted. Hagymákat veszel csomagokban, melyek tulipánok, jácintok és nárciszok képeit ábrázolják. Mikor azonban kiszórod a zacskók tartalmát, csupán csúnya barna hagymákat látsz. Egyáltalán nem úgy néznek ki, mint a képen, s te pedig csodálkozol, hogyan is fejlődhetnek azokká a gyönyörű virágokká.
Végül eljön a tavasz, kerted illatok és színek egész kavalkádjával telik meg. Bár az élettelen hagymák egész ősszel és télen el voltak rejtve, egy csodás erő átalakította azokat.
Hasonlóképpen minket is eltemetnek Krisztussal, mikor az ő halálába és feltámadásába keresztelnek. A virághagymákhoz hasonlóan minket is elültetnek, mi is el vagyunk rejtve Krisztussal, várva az időt, mikor a felszínre törhetünk, egy új és gyümölcsöző életre.
Szemléletes példa, ugye? Meddig kell azonban várnunk, amíg ez az új élet eljön? Néhányan úgy érezhetik, hogy évtizedek telnek el, és még mindig nem történik semmi.
Erre tér ki a mai evangélium második része. A fent leírt átalakulás nem csodás módon megy végbe, de automatikusan sem. Az ugyanis nagymértékben tőlünk függ. Rajtunk múlik, hogy levessük az énközpontúság és bűn régi életét, hogy Jézus szeretetét, jóságát, irgalmát és alázatosságát magunkra ölthessük.
Röviden szólva: választás dolga imában Jézushoz fordulni, s azon munkálkodni, hogy szívünket az ő szívéhez, elménket az ő elméjéhez és személyiségünket az ő személyiségéhez alakítsuk. Annak dolga, hogy Istenbe vetett hittel és bizalommal kezeljük mindennapi döntéseinket, s kérjük őt, hogy vezessen és irányítson minket.
A jó hír az, hogy Jézus át akar minket formálni. Ő már megvilágította előttünk az utat, hogy ne legyen nehéz dolgunk. Mindennap kinyújtja felénk a karját, s kiárasztja ránk szeretetét. |
