Teréz anya emlékére A szeretet misszionáriusa
|

|
Annyira szerettem volna segíteni Teréz anya munkájában, hogy legalább négyszer egy évben elvittem a gyerekeimet Washingtonba Teréz anya hajléktalan AIDS-betegek számára fenntartott, Béke ajándéka (Gift of Peace) nevű otthonába. Együtt imádkoztunk a bentlakókkal, ételt osztottunk, segítettünk a konyhán. Azt akartam, hogy a gyerekeim is tapasztalják meg, amit én ötödikes koromban átéltem. Azt akartam, hogy tanuljanak meg úgy szolgálni, mint Teréz anya. Mindig hálás leszek a Béke ajándéka otthon nővéreinek, akik olyan szívélyesek voltak, még akkor is, amikor nem is tudtuk, mit csinálunk vagy hogy segíthetnénk.
|
|
Kedves internetolvasó, üdvözöljük az Ige köztünk folyóirat oldalán!
Lehethogy most olvasták el a bevezető cikket a legújabb Ige köztünk folyóiratunkban, amelynek kiadója a Legszentebb Megváltó Kongregációja - Redemptoristák Szlovákiában.
A folyóiratban és ezen az internet oldalon megtalálhatják:
- elmélkedéseket a Szentírás szövegei fölött, amelyeket a napi szentmisén olvasnak,
- tematikus cikkeket
- szentek életrajzait vagy nevezetes keresztények életrajzait
- tanúságtételeket
- missziós és néha családi mellékleteket
Remélem, hogy ha az oldalunkon eligazodnak, közelivé válik számukra és gyakran merítenek majd buzdítást életükbe.
Kováčik Marian - a szlovák kiadó editora
PS: 2009 áprilisától megjelenik az Ige köztünk folyóirat magyar nyelven is. Azon kívül a folyóirat angol (eredeti kiadás), spanyol, orosz, ukrán, lengyel, japán és más nyelveken is forgalomban van.
|